Hírek
2022. Augusztus 17. 22:14, szerda |
Helyi
Forrás: Tolna Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság
A szüret velejárója a mustgáz okozta veszély
Az ország több pontján már megkezdődött, máshol készülnek az idei szüretre, a korai érésű szőlők esetében már a mustot érlelik a pincékben.
A szőlő levének erjedésekor mustgáz keletkezik, amely nem megfelelő körülmények között komoly veszélyt jelent. Szellőztetéssel, valamint szén-dioxid-érzékelő elhelyezésével elkerülhető, hogy veszélyes mennyiségben felhalmozódjon, illetve balesetet okozzon a gáz.
Tavaly Zala megyében, Garaboncon követelt áldozatot a színtelen, szagtalan gáz. Évről évre több alkalommal riasztják ilyen esethez a tűzoltókat, holott a balesetek könnyen megelőzhetőek. A szén-dioxid önmagában nem mérgező, azonban mivel nehezebb a levegőnél, egy szellőzés nélküli pincéből kiszorítja az oxigént. Aki ilyen pincébe megy le, rövid idő alatt oxigénhiányos állapotba kerül, amelynek tünetei a szédülés és a fáradtságérzet. Ezeket az eszméletvesztés, végül a fulladás követheti.
Egy liter erjedő must csaknem 42 liter szén-dioxidot termel. Éppen ezért fontos szellőztetni a pincéket, és célszerű oda szén-dioxid-érzékelőt is felszerelni. Ha ilyen nincs, alkalmazható a közismert gyertyás módszer is, amikor az ember egy meggyújtott gyertyával ellenőrzi, van-e elég levegő a pincében. Fontos, hogy az égő gyertyát ne kézben, hanem például egy lapáton tartsuk magunk előtt, és úgy menjünk le a pincébe. Ha a gyertya elalszik, életveszélyes a pincébe menni.
A szén-dioxiddal telített pincébe csak sűrített levegős légzőkészülékben szabad bemenni, ezért aki mustgázzal kapcsolatos balesetet észlel, azonnal hívja a 112-es segélyhívó számot és kérje a tűzoltók segítségét!
Ezek érdekelhetnek még
2024. December 20. 15:24, péntek | Helyi
35 dombóvári sportoló kapott elismerést a Sportgálán
Második alkalommal ünnepelték Sportgála keretében a legkiválóbb dombóvári sportolókat.
2024. December 18. 09:55, szerda | Helyi
Megbízható agrár-szaktanácsadás már 20 éve Dombóváron
A Dél-Dunántúl Területi Szaktanácsadó Központja a gazdák szolgálatában.
2024. December 17. 08:20, kedd | Helyi
Egy aranylón csillogó ezüstérem és sok-sok atlétapalánta a régiós versenyen
A Dél-Dunántúli régió U10-es és U12-es korosztályának csapatversenye került megrendezésre a bonyhádi Atlétika Centrumban.
2024. December 14. 14:17, szombat | Helyi
Rangos elismerést vehetett át Klotcz István, a Fortuna Étterem tulajdonosa
Az Aranyvilla díj a vármegye kiemelkedő vendéglátóhelyét illette.