„Ha mélyen magamba nézek, szeretetem határtalan határát egyetlen szó fejezte ki, egyetlen régi-régi szó, amiben élők és holtak benne voltak, s ez az érthetetlen, de nekem mindent jelentő szó mondta ki, hogy GÖLLE.”
(Fekete István: Ballagó idő)

Fekete István a Somogy megyei Göllében született 1900. január 25-én, Fekete Árpád és Sipos Anna első gyermekeként. Életének a legfogékonyabb korszakát töltötte el ebben a faluban. Ott került kapcsolatba a természet növényeivel, állataival és a település egyszerű, de értékes parasztembereivel, gyermekeivel, akik egy életen át meghatározták későbbi életét, így írói munkásságát is. Sajnos ott szembesült a halál tényével is, hiszen két kistestvérét, Antalt és Erzsébetet korán elveszítette. De legkedvesebb pajtása, Puska Péter is elhagyta, aki 8 éves korában tüdőbajban hunyt el.
Az elemi iskolát Göllében kezdte el, majd Kaposvárra költöztek és 1910-től ott folytatta tanulmányait. A polgári iskola befejezése után a Felsőkereskedelmi Fiúiskolába került. 1918-ban hadiérettségit tett, majd bevonultatták katonának. Mint katona 1923-ban kezdte el a Gazdasági Akadémiát Debrecenben, majd 1925-ben átkérette magát Óvárra, ahol 1926-ban fejezte be tanulmányait.
Nyolcévi katonáskodás után végleg leszerelt és Bakócára került a Mailáth grófhoz segédtisztnek, ahol 2 évet töltött el. Ott ismerte meg későbbi feleségét, Piller Edithet, az ottani körorvos leányát.
A kétéves gyakornoki idő letelte után Ajkára került vezető gazdatisztnek, Nirnsee Ferenc birtokára. 1929. december 12-én vette feleségül Piller Edithet a bakócai római katolikus templomban. Ajkán születtek gyermekeik, 1930-ban Edit, 1932-ben István. Írói munkássága is ott bontakozott ki.
A koppányi aga testamentuma c. történelmi regényével futott be, melyet 1936-ban írt a Gárdonyi Géza Társaság regénypályázatára. Két évvel később pedig a Zsellérek c. regényéért megkapta az Egyetemi Nyomda nagydíját. Közben a Herczeg Ferenc szerkesztette Új Idők közölte elbeszéléseit, illetve Kittenberger Kálmán vadászlapja, a Nimród hozta le vadásztörténeteit.
1942-re már befutott magyar írónak számított. Mint a Kisfaludy Társaság tagja, 1942-ben hagyja el családjával együtt Ajkát és a fővárosba költöztek. Budapesten a Földművelési Minisztériumban dolgozott 1948-ig. Ekkor a kommunista hatalom emberei eltávolították a minisztériumból, elsősorban a Zsellérek c. könyve miatt, melyben megírta, hogy Ajkán és környékén milyen kegyetlenségeket követtek el 1919-ben a vöröskatonák. A másik ok vallásos szellemisége és mély istenhite volt. Két évvel korábban pedig az ÁVH emberei megverték, bal szemére megvakult.
Az 50-es években egy időre mellőzték, majd az állat és ifjúsági regényei hoztak számára új sikereket. Sokan tévesen ifjúsági írónak tartják, pedig írt regényeket, színdarabokat, filmforgatókönyveket, tudományos munkákat és tankönyvet is.
Ezenkívül 168 verséről is tudunk, melyet az ajkai Irodalmi Társaság meg is jelentetett.

Műveinek ismertetése most nem célom, azt már sokan megtettük az elmúlt évtizedek alatt. Csupán annyit jegyeznék meg, hogy mintegy 47 könyve jelent meg eddig 11 nyelven. 2013-ban eladták itthon a tízmilliomodik kötetét, külföldön ez a szám másfél millióra tehető. A XX. században nincs még egy magyar írónk, akinek ennyi könyve jelent volna meg, mint neki. Irodalomtörténészeink állítják, hogy Jókai után a legnépszerűbb magyar író. Csakhogy Jókai a XIX. században élt és alkotott. Abban az időben sokkal többet olvastak az emberek, sokkal több könyvet is adtak ki, és nem volt rádió, televízió és természetesen internet sem. De az is tény, hogy akkoriban a történelmi Magyarországra szabták a könyvek példányszámát.

Takáts Gyula kaposvári költő 1984-ben a volt lakóházukon elhelyezett emléktábla avatásakor a következőket mondta munkásságáról:
„Könyveiből a külföld a magyar tájat és embert, a magyar pedig a hazát ismeri meg. A legnemesebb honismereti mozgalom az övé! Egyéni utakon járó magyar író, aki jelentős műveket hagyott hátra. Könyveiből harmónia és tiszta egyszerű bölcsesség árad-sugárzik. Hitének mélysége vitte közel az elemekhez és az emberekhez. Szeretete egyetemes. Ahol magyarok élnek, írásait mint a hazához vezető kalauzt igénylik. Emigrációnk levelezése és hírei is erről vallanak. Ifjúságunk körében a nagy költészet, és a líra befogadására is előkészítő a Fekete István-i mű.”

Az elmúlt 50 év alatt mintegy 30 általános iskola, óvoda és számtalan vadásztársaság vette fel nagy magyar írónk nevét. Több tucatnyi emléktábla, dombormű és szobor hirdeti emlékét falvainkban és városainkban. Tizenhét Fekete István- emlékhelyet tartunk számon kis országunkban. Ennyi emlékszobával, múzeummal egy magyar írónk sem büszkélkedhet. Legutóbb Zircen avattunk egy domborművet emlékére és tiszteletére.

Már 2015-ben ezek a tények feljogosítottak arra, hogy a Somogy és Tolna Megyei Értéktár Bizottságokkal közösen felterjesszük a Magyar Hungarikum Bizottsághoz példás életét és munkásságát. Sajnos döntés még nem született, de az idei kettős évforduló és az a tény, hogy 25 éves lesz a dombóvári emlékhely (múzeum) reménnyel kecsegtet bennünket, mint az író nagy tisztelőit. Hiszem és vallom, hogy munkássága Magyar Hungarikum!

Dr. Kanyar Józseftől a Honismereti Szövetség egykori elnökétől idéznék, aki a göllei szobor felavatásán (1999. augusztus 20.) többek között a következőket mondta:
„A falu tanítója volt az édesapja. A nemzet fia pedig a szépen beszélő magyar író, akinek már kapcsos díszkötésbe kellene kötni írásainak minden sorát, szépségét és szülőföld szeretetét, hogy megőrződjék, mint az imádságos könyvbe préselt szagos menta.”

Sajnos már 50 éve annak is, hogy nem lehet közöttünk. 1970. június 23-án hajnali félháromkor érte a szívroham. 2004-ig feleségével és Bogáncs kutyával együtt a Farkasréti Temetőben pihent. 2004. augusztus 14-én, a göllei temetőben, mintegy 2,5 ezer ember jelenlétében megtörtént az újra temetésük. A gyászmisét Balás Béla kaposvári megyéspüspök celebrálta. Jókai Anna az akkori Kegyeleti Bizottság és az Írószövetség nevében a következő szavakkal búcsúzott tőle:
„Nézem a sötétséget, de látom a csillagokat.”- Fekete István írta, ő hagyta ránk ezt a gondolatot. „Erre bíztat minket, minden rendű és rangú jóakaratú embert. Nem lehet olyan sötét, hogy ne keressük a felhők mögött a csillagok rezzenéstelen fényességét. Nyugodjanak békében csontjai, de lelke igenis járjon közöttünk, nyugtalanítóan, termékenyítően és vigasztalóan!”

Ebből is látszik, népszerűsége töretlen. Sírjukon mindig van friss virág, koszorú, vagy mécses. Feleségének, Piller Edithnek elmondása szerint „Gölle volt számára a világon az egyetlen hely, ahol igazán otthon érezte magát.” Most végleg ott pihen kistestvérei mellett a göllei egyszerű parasztemberek és volt pajtásai gyűrűjében. Göllében született, és oda tért vissza, most ott alussza örök álmát a Szent Vendel kápolna tövében.

Búcsú

„Elmegy lassan a berek, az erdő,
El a nádas, a tél, a nyár.
A hegy a völgy, a nappal és az éjjel,
A szemem látta egész határ.
Elmegy? Talán mégsem egészen,
Meglátom tán az örök vízen,
Hiszen a Szépség maga az Isten.
S lelkemben ott lesz: hiszem, hiszem!”
(Fekete István)

Dombóvár, 2019. december 22.

Bodó Imre
ny. agrármérnök, helytörténész