Városlista
2025. január 10, péntek - Melánia

Hírek

2016. Március 24. 07:39, csütörtök | Külföld
Forrás: mti

Csökkent a tbc-fertőzések száma Európában

Csökkent a tbc-fertőzések száma Európában

Átlagosan 4,3 százalékkal csökkent az új tuberkulózisos (tbc-s) esetek száma 2010 és 2014 között az Egészségügyi Világszervezet (WHO) 53 országot magába foglaló európai régiójában.

Magyarország a százezer lakosra jutó nyolc új esettel továbbra is az alacsonyan átfertőzött országok közé tartozik.
Az Európai Betegségmegelőzési és Járványügyi Központ (ECDC) és a WHO Európai Regionális Irodája a tbc elleni küzdelem csütörtöki világnapja alkalmából közölt új adatokat szerdán az MTI-vel.

A becslések szerint 2014-ben 340 ezer európai betegedett meg tuberkulózisban, ami százezer emberre vetítve 37 esetnek felel meg. Azzal, hogy 2010 és 2014 között átlagosan 4,3 százalékkal csökkent az új esetek száma, az európai régió teljesítette azt a millenniumi fejlesztési célt, hogy 2015-re visszafordítja a tbc terjedésének tendenciáját.

Magyarországon biztonságos a tbc-re vonatkozó epidemiológiai helyzet: 2014-ben nyolc új eset jutott százezer lakosra, és az előzetes adatok szerint ugyanez igaz a 2015-ös évre is. Így a WHO Magyarországot az alacsonyan átfertőzött országok között tartja nyilván. Alacsony a multirezisztens esetek száma - 2014-ben hét új esetet észleltek -, valamint a gyermekkori megbetegedéseké is: 2014-ben hat 14 éven aluli gyermek betegedett meg.

Az európai régióban ugyanakkor továbbra is nehezíti a tbc felszámolását a multirezisztens tbc és a tbc magas előfordulási aránya a lakosság sérülékeny csoportjaiban (hajléktalanok, kábítószer- és alkoholfüggők, magas fertőzöttségi arányú országokból érkező migránsok) - áll a közleményben. Ezeknek a szegény és marginalizálódott csoportoknak az eléréséhez az ECDC tudományos útmutatást adott ki a közelmúltban.

A tájékoztatóban leszögezték: nincsen összefüggés a bevándorlás és a tbc terjedése között. Egyrészt a származási országok egy részében a tbc-s esetek száma elmarad az európai régió átlaga mögött - példaként a Szíriai Arab Köztársaságot említették -, másrészt, mivel a tbc nem könnyen átadható betegség és az érintkezések száma korlátozott, alacsony annak a kockázata, hogy a menekültek átadják a betegséget a helyi lakosságnak.

Magyarországon nem észlelhető a tbc-s betegek körében a nem magyar állampolgárságú betegek számának emelkedése - közölték.

Kiemelték, hogy a betegség visszaszorítása érdekében egészségügyi ellátást kell biztosítani nemcsak a helyi lakosság, hanem a menekültek és bevándorlók számára is, függetlenül attól, hogy iratokkal érkeznek vagy anélkül.

A WHO a legnagyobb kockázatnak kitett csoportok célzott tbc-szűrését javasolja, Magyarországon 2014 óta eszerint szervezik meg a kötelező tüdőszűrést.

Címkék: betegség, európa, tbc

Ezek érdekelhetnek még

2025. Január 07. 08:08, kedd | Külföld

A tűzszünet lehetőségéről beszélt Zelenszkij

Volodimir Zelenszkij egy tűzszünet előtt \"erős Ukrajnát\" akar látni biztonsági garanciákkal. Az ukrán elnök erről egy vasárnap megjelent amerikai podcastban nyilatkozott, és a megvalósítás lehetséges módjairól is beszélt.

2025. Január 05. 09:12, vasárnap | Külföld

Joe Biden Elnöki Szabadság-érdemrendet adományozott Soros Györgynek

Az Egyesült Államok legmagasabb polgári kitüntetésével ismerte el Joe Biden elnök közismert személyiségek tevékenységét szombaton, köztük Soros György, Hillary Clinton, Ralph Lauren és Denzel Washington munkáját.

2025. Január 02. 08:50, csütörtök | Külföld

Ukrán elnök: Moszkva egyik legnagyobb veresége az orosz gáz ukrajnai tranzitjának leállítása

Moszkva eddigi egyik legnagyobb vereségének nevezte az orosz földgáz ukrajnai tranzitjának leállítását Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerdán a Telegramon.

2024. December 30. 09:44, hétfő | Külföld

Horvátország legnagyobb naperőművét tette tönkre a vihar

Horvátország legnagyobb naperőművét tette tönkre a vihar az elmúlt napokban a közép-dalmáciai Zára (Zadar) közelében, az obrovaci volt timföldgyár területén - számolt be róla a horvát közszolgálati televízió (HRT) vasárnap.