Hírek
2018. Április 10. 08:25, kedd |
Helyi
Forrás: Dombó Média
Dombóvárról elszármazottak találkozója
Április 7-én az elszármazottak találkozójára várta a város önkormányzata az egykori dombóváriakat.
Április 7-én az elszármazottak találkozójára várta a város önkormányzata azokat az egykori dombóváriakat, akik tudományos, sport, közéleti, vagy művészeti tevékenységüket kimagasló színvonalon végezték, vagy jelenleg is azt teszik.
Korábban rendszeres résztvevője volt ezeknek az összejöveteleknek többek között Buzánszky Jenő, Ivanich Miklós és Pataki Ferenc. Mindhárman a helyi gimnáziumban tanultak és érettségiztek, majd innen elindulva lettek valamennyien világhírűek, az előbbi sportolóként, a középső muzsikusként, az utóbbi pedig különleges matematikai képessége révén. A település képviselő-testülete díszpolgárrá választotta őket és rendszeresen meghívta mindegyiküket a város különböző rendezvényeire. Ők örömmel tettek eleget az invitálásoknak és látogattak vissza időről időre szülőhelyükre. Az olimpiai bajnok és világbajnoki második helyezett labdarúgó 2015-ben, a zongoraművész 2016-ban, a fejszámoló pedig tavaly távozott az élők sorából, így ők már örök hiányzói lesznek az elszármazottak találkozójának.
Ez alkalommal a program a Helytörténeti Gyűjtemény felkeresésével indult, ahol Takács Istvánné helytörténész mutatta be az idén megújult tárlatot, majd a Városháza Ujváry termében látta vendégül a résztvevőket Szabó Loránd polgármester. Számukra elsőként a Dombó TV-nek a település 2017. évi történéseiről készített filmjét vetítette le, majd a település jövőjét meghatározó hat fejlesztési tervről adott tájékoztatást. A „Tüskei Ipari Park” cím megszerzésétől, Gunarasfürdő további modernizálásától, a Kapos-hegyháti Natúrpark létrehozásától, valamint az egészség-, a klíma- és a Helyi Akció Csoport-program elindításától azt reméli az önkormányzati vezető, hogy megélénkül a település gazdasága, ennek köszönhetően további munkalehetőségek adódnak, a fiatalok nem költöznek el, hanem tanulmányaik befejezését követően itt maradnak szülőhelyükön, nő a turisták száma, javul az itt lakók életminősége, valamint megújul a leromlott állapotú közterületek, illetve épületek egy része is.
Mielőtt buszos településnézésre indultak az elszármazottak, Szabó Loránd még felavatta azt a Városháza falára elhelyezett két kőtáblát, melyekre Dombóvár fejlődésének 20 legfontosabb eseményét és azok időpontjait vésték.
Ezek érdekelhetnek még
2024. December 20. 15:24, péntek | Helyi
35 dombóvári sportoló kapott elismerést a Sportgálán
Második alkalommal ünnepelték Sportgála keretében a legkiválóbb dombóvári sportolókat.
2024. December 18. 09:55, szerda | Helyi
Megbízható agrár-szaktanácsadás már 20 éve Dombóváron
A Dél-Dunántúl Területi Szaktanácsadó Központja a gazdák szolgálatában.
2024. December 17. 08:20, kedd | Helyi
Egy aranylón csillogó ezüstérem és sok-sok atlétapalánta a régiós versenyen
A Dél-Dunántúli régió U10-es és U12-es korosztályának csapatversenye került megrendezésre a bonyhádi Atlétika Centrumban.
2024. December 14. 14:17, szombat | Helyi
Rangos elismerést vehetett át Klotcz István, a Fortuna Étterem tulajdonosa
Az Aranyvilla díj a vármegye kiemelkedő vendéglátóhelyét illette.