Hírek
2020. Július 16. 05:00, csütörtök |
Külföld
Forrás: mti - illusztráció: pixabay
Elhunyt egy 18 éves koronavírus-fertőzött Belgiumban
Elhunyt egy koronavírussal fertőzött 18 éves lány Belgiumban, aki a hatóságok szerint már régóta más súlyos egészségügyi problémákkal is küzdött - közölte a helyi média szerdán.
A közlés szerint a lányt három nappal korábban szállították kórházba, ahol állapota rendkívüli gyorsasággal romlott. Szervezete nem reagált a kezelésekre, az orvosok és az ápolószemélyzet nem tudta megmenteni.
A Brüsszel egyik kórházában elhunyt 18 éves lány a koronavírus második fiatal belga áldozata. Március folyamán a flandriai Gentben egy 12 éves lány esett a betegség áldozatául. Ő szintén más súlyos betegségekben is szenvedett, mielőtt megfertőződött volna.
Sophie Wilmes belga ügyvezető miniszterelnök részvétét fejezte ki az elhunyt családjának, és arra figyelmeztetett, hogy a vírus továbbra is jelen van az országban, és a járvány újbóli erősödésével fenyeget.
"A fiatalok sem immunisak a vírussal szemben, ez az eset erre emlékeztet" - fogalmazott.
A fiatal felnőttek fertőzöttségi aránya jelenleg mintegy kétszer olyan magas, mint a 60 év felettieké - tette hozzá a liberális politikus.
A belga nemzetbiztonsági tanács szerdán arról döntött, hogy egyelőre nem engedélyezi a koronavírus féken tartását szolgáló korlátozások további lazítását. Az esetszámok több héten át tartó csökkenését követően az újonnan fertőzöttek száma a napokban ismét növekedni kezdett. A maszk viselése korábban csak a tömegközlekedési eszközökön, szombattól azonban az üzletekben, mozikban, színházakban, és minden olyan zárt helyiségben is kötelező, ahol egyszerre több ember tartózkodik.
Flandriában, az ország északi régiójában 4907, a déli Vallóniában 3392, míg Brüsszelben 1489 aktív fertőzöttet tartanak számon. A 11,5 millió lakosú országban közel 9800-an hunytak el a betegségben, illetve 62 802 ember kapta el a fertőzést.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Szeptember 18. 06:00, szerda | Külföld
Mario Draghi: Európa drámai változások előtt áll
2024. Szeptember 17. 15:04, kedd | Külföld
Gátszakadás Lengyelországban, 25 ezres települést árasztott el a víz - Videó
A Lengyelországban található 25 ezer fős Klodzkót érte ez az árvíz, ahol az átszakadt gát teljesen elöntötte a települést.
2024. Szeptember 17. 07:46, kedd | Külföld
Másfél millióra emelte az orosz katonai állomány létszámát Vlagyimir Putyin
Száznyolcvanezer fővel másfél millióra növeli az orosz fegyveres erők katonai állományának létszámát Vlagyimir Putyin orosz elnök hétfőn kiadott rendelete.
2024. Szeptember 17. 07:37, kedd | Külföld
Újabb merényletet terveztek Donald Trump ellen
Donald Trump köszönetet mondott hétfőn az amerikai Titkosszolgálatnak és a hatóságoknak azért, hogy megakadályozták az ellene készülő merényletet, miközben Joe Biden elnök elítélte a megkísérelt politikai gyilkosságot.