Hírek
2017. Március 01. 15:32, szerda |
Helyi
Forrás: www.facebook.com/dombomedia.hu
Emlékkiállítás nyílt Gulyás József tiszteletére
A tavaly elhunyt dombóvári festő családtagjai, rokonai, barátai, munkatársai és tisztelői gyűltek össze a Tinódi Ház Majoros Termében február 24-én,
ahol Takács Istvánné helytörténész méltatta a végtelenül szerény mester életét és gazdag munkásságát.
Takács Istvánné többek között elmondta, hogy Gulyás Józsefre már az újdombóvári Elemi Népiskolában felfigyeltek akkori tanárai. Rajzolás iránti szenvedélye nem hagyta el később sem. A helytörténész szerint a most kiállított képei a realizmusról árulkodnak. A művész azt festette meg, amit látott, amit érzékelt - a gyökereket, a gyermekkort is tisztelhetjük ezekben az alkotásokban.
A művész első önálló kiállítása 1958-ban a Koronában volt, melynek sikere után hosszú ideig nem volt több tárlata, majd Bodó Imre helytörténész segítségével csak 2000-ben láthattuk újra a művész képeit a második kiállításán. Ugyanebben az évben Máté László tanár nyitotta meg a harmadik tárlatát.
Bodó Imre a megnyitón elmondta: Gulyás Józsefet 1984-ben ismerte meg, de egészen 1999-ig nem tudott arról, hogy festészettel is foglalkozik. Fekete István portréját is a festőnek köszönheti, amit az íróról elnevezett múzeum számára készített. A köztudottan szerény mestert ettől kezdve ösztönözte, hogy rendezzen egy kiállítást, mert ezeket a remekműveket látnia kell a dombóvári közönségnek.
Az özvegy Gulyás Józsefné megköszönte a népes közönségnek, hogy megtisztelték férje emlékét. A tárlat március 10-ig tekinthető meg a Tinódi Ház Majoros Termében.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Szeptember 19. 16:25, csütörtök | Helyi
Dombóvári győztese van a CineFest Filmfesztivál diákfilm pályázatának
A 20. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál egyik díjazottja a dombóvári Juhász Barnabás.
2024. Szeptember 18. 09:56, szerda | Helyi
A Dombóvári Szuperinfó legújabb száma oldalunkon már olvasható!
A lenti képre kattintva juthat el az olvasósarokba. Iratkozzon fel e-mail címével, hogy minden szerdán megkapja a Dombóvári Szuperinfó digitális változatát!
2024. Szeptember 17. 13:17, kedd | Helyi
Két baleset is történt Kapospula és Attala között pár nap alatt
Mindkét esetben súlyos sérülés történt.
2024. Szeptember 16. 11:00, hétfő | Helyi
Fekete István Múzeum – A hónap műtárgya
Szeptember hónap műtárgyának az író egy eddig ismeretlen kéziratát választották. Fekete István Vadászat Magyarországon című írása az Amnesztia, vegyes kézirat kötetben található meg.