Városlista
2024. december 22, vasárnap - Zéno

Hírek

2020. Január 27. 08:37, hétfő | Helyi
Forrás: Fekete István Kulturális Egyesület

Földi életünk és az isteni gondviselés

Földi életünk és az isteni gondviselés

Bodó Imre tartott előadást a Katolikus Közösségi Házban 2020. január 22-én.

Mottó: „A véletlen a buták istene” (Berszán Lajos)

Az Ökumenikus Imahét kertvárosi elmélkedése után került sor a Katolikus Közösségi Házban Bodó Imre ny. agrármérnök, helytörténész előadására, melynek a Földi életünk és az isteni gondviselés címet adta.
Mivel ezen a napon volt a Magyar Kultúra Napja, illetve Fekete István író 120. születésnapja (január 25.) is közelgett, azután az idén emlékezünk halálának 50. évfordulójára is, és az sem mellékes, hogy a dombóvári Fekete István Múzeum is 25 éves lesz júniusban.

Mint az köztudott, hogy az előadó is mélyen vallásos ember, az Egyházközség Tanácsadó Testületének tagja, immár 27 éve, előadását két részre osztotta:
Az első részben vallásosságáról és a papsággal való kapcsolatairól, illetve katolikus egyházának támogatásáról szólt. Elmondta többek között a göllei, keszthelyi, kaposvári, attalai, dombóvári megéléseit.

Előadásának második felében életének történéseiről beszélt, melyek nem véletlenek és elmondta többek között azt is, hogy nem véletlenül született Göllében és az sem a véletlen műve, hogy Fekete István író életének és munkásságának népszerűsítése lett élete értelme.
Azt is az isteni gondviselésnek tudja be, hogy 41 évvel ezelőtti Dombóvárra került és itt alapított családot. Természetesen, amikor megalapította a város első közgyűjteményét, akkor még nem tudhatta, hogy az író édesapja, Fekete Árpád Dombóváron született. Azt sem tudhatta, hogy nagyapja, Antal itt volt építész az Esterházy családnál. Testvére, György pedig gazdatisztként tevékenykedett a Dőry birtokon. Fekete György fia, Ágoston pedig katolikus pap volt Tolnán. Mindhárman a dombóvári temetőben nyugszanak.

Elmondta, hogy a Teremtővel összhangban él. S végül az írótól vett idézettel zárta előadását:

„Ne imádj hát mindent, édes Magyarom, ne szórd lelked aranyát, nyelved szépségét a romlás disznai elé, ne imádj semmit, csak az Istent, mert nem tudod, milyen idők jönnek és nincs az a vihar, mely elpusztíthatna, ha veled van az imádság és veled van az Isten.”

Fekete István Kulturális Egyesület

Ezek érdekelhetnek még

2024. December 20. 15:24, péntek | Helyi

35 dombóvári sportoló kapott elismerést a Sportgálán

Második alkalommal ünnepelték Sportgála keretében a legkiválóbb dombóvári sportolókat.

2024. December 18. 09:55, szerda | Helyi

Megbízható agrár-szaktanácsadás már 20 éve Dombóváron

A Dél-Dunántúl Területi Szaktanácsadó Központja a gazdák szolgálatában.

2024. December 17. 08:20, kedd | Helyi

Egy aranylón csillogó ezüstérem és sok-sok atlétapalánta a régiós versenyen

A Dél-Dunántúli régió U10-es és U12-es korosztályának csapatversenye került megrendezésre a bonyhádi Atlétika Centrumban.

2024. December 14. 14:17, szombat | Helyi

Rangos elismerést vehetett át Klotcz István, a Fortuna Étterem tulajdonosa

Az Aranyvilla díj a vármegye kiemelkedő vendéglátóhelyét illette.