Városlista
2025. január 10, péntek - Melánia

Hírek

2014. Február 08. 08:30, szombat | Helyi
Forrás: Tolna Megyei rendőr Főkapitányság, fotó: www.vezess.hu

Jobban jár, aki önként vállalja a felelősséget

Jobban jár, aki önként vállalja a felelősséget

Az utóbbi időszakban több olyan bejelentés érkezett a Szekszárdi
Rendőrkapitányságra, mikor parkoló járművek tulajdonosa értesítette a
rendőrséget, hogy távollétében sérülés keletkezett a gépjárművén.

Feltehetően egy másik, parkolni szándékozó gépjárművezető okozta a kárt figyelmetlenségből, és adatai hátrahagyása nélkül elhajtott a helyszínről.

Ebben a helyzetben a KRESZ is előírja, hogy „ha a baleset folytán megrongálódott jármű vezetője nincs jelen, a károkozó köteles személyi adatait és biztosítója nevét erre alkalmas módon a helyszínen hátrahagyni és az esetet a felelősségbiztosítási jogszabályok rendelkezéseinek megfelelően a biztosítónak bejelenteni.” Amennyiben ez megtörténik, még rendőri intézkedésre sincs szükség, hiszen a felek egymás között elrendezik a szükséges teendőket, az okozott kárt a biztosító megtéríti, és az esetleges bosszúságon kívül más nyoma nem marad a szerencsétlen történetnek.
Más a helyzet, mikor valaki nem akarja vállalni felelősségét az okozott kárért és adatai hátrahagyása nélkül elhagyja a helyszínt. Ilyen esetekben megindul a szabálysértési eljárás, melynek során a kapitányság munkatársai minden lehetséges intézkedést megtesznek a baleset okozójának felderítése érdekében. Sokszor már a helyszíni intézkedés alkalmával megállapítást nyer a járművezető kiléte, hiszen mindig akad egy tanú, aki látta az esetet, felírt egy rendszámot,
rendszámtöredéket, esetleg autótípust, rendelkezésre áll az autó színe, valamint a város számos pontján működnek térfigyelő kamerák.
A hatóság ilyen esetekben nem csak a baleset okozása miatt jár el, hanem külön szabálysértésként értékeli KRESZ fent idézett rendelkezésének megsértését, és minden esetben a pénzbüntetés mellé járművezetéstől eltiltás intézkedést is alkalmaz, melynek tartama egy hónaptól egy évig terjedhet, a jogerős elmarasztalás még két évig az elkövető szabálysértési előéletében szerepel, mely egy esetleges később elkövetett szabálysértésnél szigorúbb elbírálást jelent.

Címkék: rendőrség

Ezek érdekelhetnek még

2025. Január 10. 14:00, péntek | Helyi

90. születésnapján köszöntötték Marika nénit

Tóth Mihályné Marika nénit 90. születésnapján Pintér Szilárd polgármester köszöntötte.

2025. Január 10. 11:34, péntek | Helyi

Egy hónapon belül már másodszor bukott le egy ittas kocsolai sofőr

Idén először, de egy hónapon belül már másodszor bukott le ittas vezetés miatt egy kocsolai sofőr.

2025. Január 10. 08:17, péntek | Helyi

Megjelent a dombóvári Fekete István Kulturális Egyesület 27. emlékkönyve

Az elmúlt év decemberében jött ki a nyomdából a dombóvári Fekete István Kulturális Egyesület 2023. évi kiadványa, amely a megszokott fejezetek mellett két Fekete István írást is tartalmaz.

2025. Január 08. 13:10, szerda | Helyi

Dombóvári helyi elismerések adományozásához várják a felterjesztéseket

A felterjesztések alapján az elismerések adományozásáról februárban fog dönteni a képviselő-testület, az átadásra a várossá avatás napjának alkalmából megtartásra kerülő ünnepi gálaműsoron kerül sor.