Hírek
2021. Január 27. 16:12, szerda |
Helyi
Forrás: Facebook: Városunk Dombóvár
Késő római kori tárgyak kerültek átadásra a Magyar Nemzeti Múzeum részére
A közelmúltban tett látogatást a Dombóvári Helytörténeti Gyűjteményben Szabadváry Tamás, a Magyar Nemzeti Múzeum munkatársa.
A fiatal szakember kutatási területe - többek között - a késő római kor 3-4. századi társadalmi változásai, az ehhez kapcsolódó agyagi kultúrában fellelhető késő római kori és ókeresztény vonatkozású tárgyak, azok pannóniai megjelenése, különböző változataik, díszítettségük.
A látogatás alkalmával a szakember megtekintette a gyűjtemény római kori kiállítását, revízió részeként lejegyezte a gyűjteményben letétként elhelyezett, a kőtárban kiállított sírkövek paramétereit és fotódokumentációt is készített.
Ezt követően Kovacsik Zoltán, az alsóhetényi erőd területének helytörténeti kutatója közreműködésével az erőd területéről és annak vonzáskörzetéből előkerült tárgyak kerültek átadásra a Magyar Nemzeti Múzeum részére.
Az átadott tárgyak között említést érdemel egy tarajos kiképzésű ezüstfibula (melltű), ritkaságnak számít a viszonylag jó állapotban megmaradt ólomból készült tükör-keret és annak töredékei, amelyet sokszor a sírokban halottak mellett, mellékletként is megtalálnak a régészek, illetve az a vasból készült eszköz, amelyet feltételezhetően a sérült patájú lovaknál használtak gyógy-patkóként, segítve az állatok gyógyulását.
A részletekről Müller Ádám a Dombóvári Helytörténeti Gyűjtemény vezetője számolt be.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Szeptember 19. 16:25, csütörtök | Helyi
Dombóvári győztese van a CineFest Filmfesztivál diákfilm pályázatának
A 20. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál egyik díjazottja a dombóvári Juhász Barnabás.
2024. Szeptember 18. 09:56, szerda | Helyi
A Dombóvári Szuperinfó legújabb száma oldalunkon már olvasható!
A lenti képre kattintva juthat el az olvasósarokba. Iratkozzon fel e-mail címével, hogy minden szerdán megkapja a Dombóvári Szuperinfó digitális változatát!
2024. Szeptember 17. 13:17, kedd | Helyi
Két baleset is történt Kapospula és Attala között pár nap alatt
Mindkét esetben súlyos sérülés történt.
2024. Szeptember 16. 11:00, hétfő | Helyi
Fekete István Múzeum – A hónap műtárgya
Szeptember hónap műtárgyának az író egy eddig ismeretlen kéziratát választották. Fekete István Vadászat Magyarországon című írása az Amnesztia, vegyes kézirat kötetben található meg.