Hírek
2013. Augusztus 22. 08:37, csütörtök |
Helyi
Forrás: PTI Communications Kft., fotó: www.socialdoc.net
Meghosszabbították a jelentkezési határidőt az Idősek KiMitTud?-jára
A produkciókkal, illetve alkotásokkal szeptember 2-ig lehet benevezni a vetélkedőre.
Egyre gyűlnek a jelentkezési lapok, mind többen szeretnék megmutatni magukat, produkciójukat, illetve alkotásaikat az Idősek határokon átívelő kulturális és művészeti vetélkedője (KiMitTud?-ja) keretében. Az érdeklődésre való tekintettel a rendező Szociális Igazgatók és Szakemberek Magyarországi Egyesülete (SZIME) a jelentkezési határidőt augusztus 22-ről szeptember 2-re módosította.
Biztos vannak olyanok, akik beneveznének a versenyre, ám annak híre valamilyen okból még nem jutott el hozzájuk; másoknak esetleg még időre van szükségük, hogy átgondolják, társaikkal megbeszéljék, milyen előadással induljanak, illetve hova és miként jelentkezzenek. Azzal, hogy meghosszabbítottuk a határidőt, valamennyiüknek szeretnénk segíteni - mondja Kocsis József, a SZIME elnöke. - A visszajelzésekből is látjuk, hogy az idős emberek örömmel megmutatják, milyen értékes produkciókra, alkotásokra képesek. Éppen ez a KiMitTud? egyik célja; a másik pedig az, hogy a vetélkedő egyfajta fórum legyen, amelynek révén az említett értékek a fiatalabb nemzedékekbe is könnyebben átplántálódnak.
Az Idősek határokon átívelő kulturális és művészeti vetélkedőjének (KiMitTud?-jának) elindítását a SZIME és a támogató Emberi Erőforrások Minisztériuma július 23-án jelentették be. A vetélkedő üzenetét Jókai Anna szavaival fogalmazták meg: „Az öregedő embernek nem a hiányai, hanem a többlete fáj legjobban, mindaz, ami életében felhalmozódott benne, de nem tudja senkinek odaadni”. Ezeknek az értékeknek a bemutatására ad alkalmat ez a vetélkedősorozat, amely a fellépő vagy alkotó idősek számára megjelenési lehetőséget biztosít, a közönség elé pedig sokszínű, érdekes, tartalmas és színvonalas produkciókat, valamint nívós, minőségi kézműves alkotásokat tár.
A vetélkedőre 60. életévüket betöltött személyek jelentkezhetnek, párok-csoportok esetében pedig a legalább 60 éves átlagéletkor a feltétel. Két fő kategória van: a képző- és iparművészet, valamint az előadó-művészet – ez utóbbin belül hat alkategóriában (ének, hangszeres zene, vers és próza, színpadi jelenet, tánc, valamint egyéb) lehet nevezni. A KiMitTud? szeptemberben a megyei, illetve határon túli megmérettetésekkel veszi kezdetét, az országos elődöntőt október 21-22-én Pécsett, az országos döntőt Budapesten rendezik meg – mindkettőben rangos zsűri értékeli a produkciókat, alkotásokat, és a végső győztesek komoly nyereménnyel gazdagodnak.
A szervezők a jelentkezéseket email-ben a kimittud@szime.hu-ra, faxon a+36 (72) 513 815-ös számra, postán pedig vagy a SZIME központjának (7621 Pécs, Jókai u. 1.), vagy a SZIME illetékes megyei tagozatának címére várják. További részletekkel és a letölthető jelentkezési lappal awww.szime.huhonlap szolgál.
Pécs, 2013. augusztus 22.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Szeptember 19. 16:25, csütörtök | Helyi
Dombóvári győztese van a CineFest Filmfesztivál diákfilm pályázatának
A 20. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál egyik díjazottja a dombóvári Juhász Barnabás.
2024. Szeptember 18. 09:56, szerda | Helyi
A Dombóvári Szuperinfó legújabb száma oldalunkon már olvasható!
A lenti képre kattintva juthat el az olvasósarokba. Iratkozzon fel e-mail címével, hogy minden szerdán megkapja a Dombóvári Szuperinfó digitális változatát!
2024. Szeptember 17. 13:17, kedd | Helyi
Két baleset is történt Kapospula és Attala között pár nap alatt
Mindkét esetben súlyos sérülés történt.
2024. Szeptember 16. 11:00, hétfő | Helyi
Fekete István Múzeum – A hónap műtárgya
Szeptember hónap műtárgyának az író egy eddig ismeretlen kéziratát választották. Fekete István Vadászat Magyarországon című írása az Amnesztia, vegyes kézirat kötetben található meg.