Hírek
2012. Február 26. 07:05, vasárnap |
Kék hírek
Forrás: STOP / MTI
Műszaki hibás kocsi okozhatta a kisiklást
Az első vizsgálatok szerint egy műszaki hibás vasúti kocsi okozta szombat délelőtt tizenhárom teherkocsi kisiklását Rácalmásnál - közölte a MÁV Zrt. kommunikációs osztályvezetője az MTI-vel.
A helyszínen azt látta az MTI tudósítója, hogy a kisiklott kocsik közül több keresztben áll a vasúti pályán, az összeütközött kocsik pedig szinte összepréselték egymást.
Hackl Mónika, a MÁV Zrt. kommunikációs osztályvezetője elmondta: a tíz óra után nem sokkal történt balesetben Rail Cargo Hungaria Zrt. negyven kocsiból álló szerelvényének tizenharmadik kocsija siklott ki, majd magával rántott további tizenkét vagont. Senki nem sérült meg, a pálya azonban jelentősen megrongálódott.
A kommunikációs osztályvezető tájékoztatása szerint a tehervonat óránként ötven kilométeres sebességgel haladt. A szerelvény vasércet szállított Dunaújvárosba. Mint Hackl Mónika mondta, a pályatest helyreállítása két-három napot vehet igénybe, addig a Pusztaszabolcs-Dunaújváros vonalon vonatpótló autóbuszok közlekednek, a teherforgalom azonban kerülővel zavartalanul bonyolódik.
Az MTI tudósítója a rácalmási vasútállomástól néhány száz méterre azt látta, hogy a kisiklott kocsik közül több keresztben áll a vasúti pályán, az összeütközött kocsik szinte összepréselték egymást. A sínek több mint száz méteren károsodtak, a kisiklott vagonok egy forgalomirányító lámpa oszlopát is ledöntöttek.
MTI / STOP
Ezek érdekelhetnek még
2024. December 15. 09:15, vasárnap | Kék hírek
Szijjártó Péter: megfenyegették a párizsi magyar nagykövetséget
Párizsi nagykövetségünket ezekben percekben kutatják át a francia hatóságok két bombakereső kutya bevonásával, miután életveszélyes fenyegetést kaptak a képviseleten dolgozó kollégáink egy email formájában
2024. December 14. 08:21, szombat | Kék hírek
A Till Tamás megölésével gyanúsítható férfi letartóztatását indítványozta az ügyészség
A Till Tamás megölésével gyanúsítható férfi letartóztatását indítványozta a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség pénteken - tudatták közleményben az MTI-vel.
2024. December 11. 07:42, szerda | Kék hírek
Beismerő vallomást tett Till Tamás gyilkosa, de nem büntethető
Részletes beismerő vallomást tett Till Tamás gyilkosa, de nem büntethető, mivel a huszonnégy éve elkövetett bűncselekmény idején még fiatalkorú volt, így a büntethetősége tizenöt év után elévült