Hírek
2012. Június 07. 20:00, csütörtök |
Helyi
Forrás: Glaub Róbert
Sebestyén Zoltán látványos kísérletekkel népszerűsíti a fizikát
Az újdombóvári József Attila Általános Iskolában folytatódott az az ismeretterjesztő előadássorozat, mely során Rátz Tanár Úr Életműdíjjal kitüntetett pedagógusok tartanak órákat a város oktatási intézményeiben.
A dombóvári Tigelmann Péter az egyik támogatója a három hazai nagyvállalat által 2000-ben létrehozott Magyar Természettudományos Oktatásért Alapítvány kitüntetésének, mely a természettudományos tárgyakat a magyar közoktatásban kiemelkedő színvonalon tanító tanárok tevékenységének elismerésére szolgál.
A támogató, egyben a helyi ismeretterjesztő előadássorozat ötletgazdája és szervezője, Tigelmann Péter ezúttal Sebestyén Zoltánt hívta meg az újdombóvári József Attila Általános Iskolába. A 2004-ben Rátz Tanár Úr Életműdíjjal jutalmazott pécsi pedagógus több évtizede próbálja megszerettetni tanítványaival a fizikát, szívügyének tekinti a tehetségek gondozását és felkészítését hazai, illetve nemzetközi versenyekre.
Kiemelkedő színvonalú munkájának köszönhetően diákjai a különböző megmérettetéseken szép eredményeket értek el. A néhány évvel ezelőtti nyugdíjba vonulása után sem hagyott fel a tanítással, a baranyai megyeszékhely egyik oktatási intézményében tart szakköri foglalkozásokat, melyek hatalmas népszerűségnek örvendenek a fiatalok körében.
Sebestyén Zoltán az újdombóvári József Attila Általános Iskolába számos érdekes eszközt és berendezést hozott magával. Az egyszerű kísérletekbe bevonta a tanulókat, akik ügyesen oldották meg az általa kijelölt feladatokat és magyarázták meg a különös természeti jelenségeket. A többek között az elektromossággal, a felhajtó erővel, a légnyomással és a hőtágulással kapcsolatos bemutatók felkeltették az alsósok, valamint a felsősök érdeklődését a fizika iránt. A foglalkozások végén a gyerekek lehetőséget kaptak egy Cartesius-búvár elkészítésére, mellyel otthon is meg tudták mutatni azt, hogy néhány órával korábban milyen csodának voltak a szemtanúi.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Szeptember 20. 15:29, péntek | Helyi
Tűzkakas Diáktűzoltó Versenyt rendeztek Kurdon
Szeptember 20-án, péntek délelőtt általános iskolai csapatok mérkőztek meg egymással Kurdon.
2024. Szeptember 19. 16:25, csütörtök | Helyi
Dombóvári győztese van a CineFest Filmfesztivál diákfilm pályázatának
A 20. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál egyik díjazottja a dombóvári Juhász Barnabás.
2024. Szeptember 18. 09:56, szerda | Helyi
A Dombóvári Szuperinfó legújabb száma oldalunkon már olvasható!
A lenti képre kattintva juthat el az olvasósarokba. Iratkozzon fel e-mail címével, hogy minden szerdán megkapja a Dombóvári Szuperinfó digitális változatát!
2024. Szeptember 17. 13:17, kedd | Helyi
Két baleset is történt Kapospula és Attala között pár nap alatt
Mindkét esetben súlyos sérülés történt.