Hírek
2017. Március 02. 14:07, csütörtök |
Helyi
Forrás: www.facebook.com/dombomedia.hu
Sport elméleti tudásukat mérték össze a diákok Dombóváron
Dombóvár adott otthont a Mező Ferenc Szellemi Diákolimpia országos elődöntőjének február utolsó vasárnapján a belvárosi iskolában.
A 20 éves hagyományokra visszatekintő versenysorozatra az ország különböző pontjairól érkeztek versenyzők, elsősorban Dunántúlról, de jöttek Hódmezővásárhelyről és Békés megyéből is csapatok.
Szenyéri Zoltán, az Illyés Gyula Gimnázium igazgatója és a verseny szervezője lapunknak elmondta, az elődöntőbe került csapatok közül ezúttal Dombóvár adott otthon a rendezvénynek. A belvárosi iskolában 12 négyfős csapat mérte össze tudását, nekik írásban kellett nagyon gyorsan válaszolniuk a kérdésekre.
– Akik a sporttörténetet szeretik, azoknak ez egy nagyon jó megmérettetés, hiszen rengeteg olyan adatot kell ismerni, amire sokan talán nem is emlékezhetnek. Ezúttal például tudni kellett az 1896-os első athéni olimpia magyar érmeseit, a legutóbbi riói játékok magyar helyezettjeit, továbbá életrajzi adatokat és a paralimpikonokat is.
Az első helyen Őcsény, a második helyen Dombóvár, míg a harmadik helyen Körmend csapata végzett.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Szeptember 20. 15:29, péntek | Helyi
Tűzkakas Diáktűzoltó Versenyt rendeztek Kurdon
Szeptember 20-án, péntek délelőtt általános iskolai csapatok mérkőztek meg egymással Kurdon.
2024. Szeptember 19. 16:25, csütörtök | Helyi
Dombóvári győztese van a CineFest Filmfesztivál diákfilm pályázatának
A 20. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál egyik díjazottja a dombóvári Juhász Barnabás.
2024. Szeptember 18. 09:56, szerda | Helyi
A Dombóvári Szuperinfó legújabb száma oldalunkon már olvasható!
A lenti képre kattintva juthat el az olvasósarokba. Iratkozzon fel e-mail címével, hogy minden szerdán megkapja a Dombóvári Szuperinfó digitális változatát!
2024. Szeptember 17. 13:17, kedd | Helyi
Két baleset is történt Kapospula és Attala között pár nap alatt
Mindkét esetben súlyos sérülés történt.