Hírek
2015. Április 13. 13:05, hétfő |
Helyi
Forrás: Tilinger Sándor
Tolnaiak sikere Pécsett
Április 7-8-án rendezték a Zsolnay Kulturális Negyedben az Idősek II. Kárpát-medencei Kulturális és Művészeti Vetélkedő Országos elődöntőjét.
A 2014-ben kezdődött versenysorozaton megyei előválogatók, területi döntők (több mint tízezren vettek részt Magyarországon kívül, Vajdaságból, Felvidékről, Erdélyből) után, 105 versenyszámban 725-en, alkotóművészet kategóriában 26-an vetélkedtek az országos döntőbe jutásért.
A Kudlik Júlia, Szvorák Katalin Kossuth-díjas énekes, Pilári Gábor bábművész, Tandi Tibor néptáncművész és Csajághy Szabolcs operaénekes összetételű zsűri nagy feladatot vállalt.
A két nap során Kocsis József, a rendező SZIME elnöke elmondta, hogy megérte a két éve elkezdett szervezés, mert nagy hiba lenne, ha a felhalmozott érték és tudás elveszne, melynek őrzői elsősorban a szépkorúak közül kerülnek ki, és itt is megmutatják tudásukat.
Az elődöntőn látott műsor kapcsán egyértelműen látszott, hogy nem az volt a legfontosabb, hogy ki jut a döntőbe, hanem a jó hangulat és a vállalt feladat minél jobb megmutatása, kellemes időtöltés, és az időskori önmegvalósítás, a régóta kedvelt hobbi újabb megmutatása másoknak.
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma is támogatta rendezvényen a zsűri értékelése alapján április 30-án a Fővárosi Operettszínházban tartandó döntőn 7 műfajban 26 előadó (egyéni és csoportos), alkotóművészet kategóriában pedig 6 alkotó mutatja meg tudását.
Tolna megyei résztvevők sikeresen mutatkoztak be.
Gáspár István dombóvári versmondó a zsűritől dicséretet kapott.
Az országos döntőn szerepelnek:
Csoportos ének kategória : Decsi Hagyományőrző Népdalkórus, Tolna megye
Prózai és színpadi jelenet: Fazekas Lázár, Tolna megye
Hangszeres zene: Simontornyai Fried Művelődési Ház Hagyományőrző Citerazenekar, Tolna megye
Alkotóművészet: Tilinger Sándor, Tolna megye
Képek a rendezvényről:
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2024. December 20. 15:24, péntek | Helyi
35 dombóvári sportoló kapott elismerést a Sportgálán
Második alkalommal ünnepelték Sportgála keretében a legkiválóbb dombóvári sportolókat.
2024. December 18. 09:55, szerda | Helyi
Megbízható agrár-szaktanácsadás már 20 éve Dombóváron
A Dél-Dunántúl Területi Szaktanácsadó Központja a gazdák szolgálatában.
2024. December 17. 08:20, kedd | Helyi
Egy aranylón csillogó ezüstérem és sok-sok atlétapalánta a régiós versenyen
A Dél-Dunántúli régió U10-es és U12-es korosztályának csapatversenye került megrendezésre a bonyhádi Atlétika Centrumban.
2024. December 14. 14:17, szombat | Helyi
Rangos elismerést vehetett át Klotcz István, a Fortuna Étterem tulajdonosa
Az Aranyvilla díj a vármegye kiemelkedő vendéglátóhelyét illette.