Hírek
2018. Augusztus 02. 07:28, csütörtök |
Külföld
Forrás: mti
Új kedvezménnyel ösztönzi a német kormány az elektromobilitás terjedését
Újabb kedvezményt vezetnek be Németországban az elektromos meghajtású autók vásárlásának ösztönzésére.
A szövetségi kormány szerdai ülésén elfogadott terv szerint az adórendszeren keresztül próbálják felgyorsítani a környezetbarát meghajtási technológia terjedését. Az új szabály a magáncélra is használt szolgálati autókra vonatkozik. A vállalati kocsiját munkán kívül is használó munkavállalóknak adózniuk kell, az adóalap az autó listaárának egy százaléka. Ezt 0,5 százalékra csökkentik, ha az autó elektromos vagy hibrid meghajtású.
A kedvezmény a 2019. január 1. és 2021. december 31. között megvásárolt járművekre érvényes, és a kormány számításai szerint ugyan három év alatt 1,96 milliárd euróval (630 milliárd forint) csökkentheti majd az adóbevételt, de lendületet adhat az elektromobilitásnak.
A vállalati autók ugyanis a teljes gépkocsiállomány jelentős részét, mintegy 20 százalékát teszik ki, így évente több tízezerrel nőhet az elektromos vagy hibrid meghajtású kocsik száma, és mivel a vállalati autókat rendszerint néhány év után lecserélik, emelkedhet a környezetbarát meghajtású gyártmányok aránya a használt kocsik piacán, aminek árcsökkentő hatása lehet.
Az intézkedés bírálói kifogásolják, hogy a kedvezmény a hibridekre is vonatkozik, amelyek a hagyományos robbanómotorjuk révén nagy környezeti terhelést jelentenek. Környezetvédő szervezetek szerint ésszerűbb megoldás lenne a dízel üzemanyag árának emelése az adótartalom növelésével, mert a vállalati autók jellemzően dízelüzeműek, és a drágulás az elektromos meghajtású kocsik felé terelheti a cégeket.
Az eddigi támogatási rendszerben a teljesen elektromos autók megvásárlásához 4000 eurót, a hálózatról tölthető hibrid kocsik esetében pedig 3000 eurót igényelhetnek a vásárlók. A kedvezmény felét a szövetségi költségvetésből fedezik, másik felét az autógyártók fizetik. A Handelsblatt című üzleti lap egy júliusi beszámolója szerint a 2016-ban bevezetett ösztönző rendszer sikertelen, a támogatásra elkülönített 600 millió eurós költségvetési keretből csupán 78,46 millió eurót folyósítottak.
A lapban ismertetett statisztika szerint 2018 elején 46,5 millió autó volt forgalomban Németországban, közülük 53 861 elektromos és 44 419 hálózatról tölthető hibrid autó.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Szeptember 27. 07:44, péntek | Külföld
Az amerikai elnök az Ukrajnának szánt biztonsági támogatás növelésére adott utasítást
Joe Biden amerikai elnök az Ukrajnának szánt biztonsági támogatás növelésére adott utasítást - közölte a Fehér Ház helyi idő szerint szerdán.
2024. Szeptember 27. 07:38, péntek | Külföld
Az idei hurrikánszezon legerősebb vihara közelít Florida partjaihoz életveszélyes áradásokkal
Négyes fokozatú hurrikánná erősödve közelítette meg Florida északnyugati tengerpartját a Helene vihar csütörtökön, a helyi hatóságok súlyos károk lehetőségére, és életveszélyes helyzetre figyelmeztették a lakosságot.
2024. Szeptember 26. 08:03, csütörtök | Külföld
Vlagyimir Putyin: Oroszország fenntartja a jogot magának arra, hogy atomfegyvert vessen be, ha agresszió érné
Oroszország fenntartja a jogot magának arra, hogy atomfegyvert vessen be, ha agresszió érné őt vagy Fehéroroszországot
2024. Szeptember 22. 08:55, vasárnap | Külföld
Rakétazáport zúdított Észak-Izraelre éjszaka a Hezbollah
Több mint száz lövedékből álló rakétazáport zúdított éjszaka Izraelre a libanoni síita Hezbollah – jelentette a katonai rádió Izraelben vasárnap reggel.